2017. május 17., szerda

Bölcsis anyák napja - 2017



Egyszeri halasztás után volt ma negyed5től. Kint várakoztunk, ahogy szoktunk. Aztán leültünk a mini székekre és már indult is a műsor, nem szerencsésen, mert már a bevonulásnál elkezdett sírni az egyik kisfiúk és kb. 5 percet sírdogált is, mire sikerült elkezdeni az érdemi műsort. Meglepett, hogy anyukája nem intette ki magához, ahogy szoktuk, hanem hagyta, hogy a gondozó néni kezelje a helyzetet…mondjuk két hete van hátra az ikres várandósságból, de amúgy meg elég gáz volt, hogy nem tudtak kezdeni miatta és akkor már nyilván a többiek is megszeppentek, hogy mi van. Maga a műsor jó hosszú volt, talán kicsit túl hosszú is ilyen korú gyerekeknek, nyilván nem mindenki énekelt, nem mindenki csinálta, amit kellett, Mazsi egész aktív volt, bár ő sem szerepelte túl magát. Minden ponton volt olyan, ahol valaki elsírta magát. A műsor végének sztárja egyébként a Mazsi volt, aki elkezdett tök spontán táncolgatni (ld. videó). Ezt a műsort és főleg az utolsó dalt nem bírtam ki könnyek nélkül ;) Ajándékot is kaptunk persze( cserépbe ültetett szívecske, fotós akasztó, krepp papír virág és persze az elmaradhatatlan rajzos mappa) (ajándékozás alatt az úgy szeretném meghálálni ment a háttérben), aztán Mazsi lőtt pár millió selfiet rólunk, aztán volt egy kis sütizés és mi jöttünk is haza, de ahogy láttam a többi szülő sem maradt tovább.


A műsor…egyetlen dal kivételével mindenre sikerült visszaemlékezni, azt meg megkérdeztem K. nénitől:

Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába,
Anyák napja hajnalára.
Illatosan.
Zúgja az erdő, susogja a szellő,
Üzenik az ágak, lombok:
Légy Te mindig nagyon boldog,
Édesanyám! Kedves Nagymamám!

2. Köszöntő (mondóka)
Bartos Erika: Anyák napja (részlet)
Anyáknapi műsor lesz a Tücsökvárban, sorban állunk szépen ünneplő ruhában szavalunk sok verset most jönnen a dalok felkészültünk mi is akárcsak a nagyok.
Jöjj ki, napocska,
Itt apád, itt anyád,
Sót törünk, borsot törünk
Tökkel harangozunk.


4. Megfogtam a magocskát (mondóka)
Megfogtam a magocskát
Ások neki lyukacskát
Beleteszem, betemetem
Gereblyézem, önötzgetem
Megsüti a napocska
Kibújik a magocska
Nő a szára, nő virága
Jön a szellő megfújja
Elrepül a megocska.


Reggeli harmat
kelti a lepkét.
Virág a réten
tárja a kelyhét.
Látja a lepke,
billen a szárnya,
virágkehelyben
reggeli várja.


6. B. Radó Lili: Köszöntő anyák napjára (vers)
Réges régen készülődünk
 erre a nagy napra
 hiszen ma van az esztendő
legeslegszebb napja.

Hajnal óta anyut lessük,
 Ébred-e már? Hív-e?
 Neki van a világon
 a legeslegjobb szíve.
Bizony nincs a naptáraknak
 mosolygósabb napjuk,
 szobáját ma virágokkal
 telis-teli rakjuk.
Amit érzünk, amit szólnánk
 vidám dalba öntjük,
 Édesanyát énekszóval
 szívből felköszöntjük.

Örömünnep ez a nap,
virágszirmot bont a nap,
akácvirág, tulipán,
téged köszönt anyukám.
Szól a kakukk, a rigó:
-Édesanyánk szíve jó!
Fülemüle fenn a fán,
néked dalol anyukám.
Én az édes életet
köszönöm ma Teneked.
Régi emlék simogat,
puha pólya, patyolat.





8. Nagyanyónak (vers)
Édes-kedves Nagyanyókám!
 Anyák napja van ma!
 Olyan jó, hogy anyukámnak
 is van édesanyja.
 Reggel mikor felébredtem
 az jutott eszembe,
 anyák napján legyen virág
 mind a két kezembe.
 Egyik csokrot neked szedtem,
 odakünn a réten,
 Te is sokat fáradoztál
 évek óta értem.
 Kimostad a ruhácskámat,
 fésülted a hajamat,
 jóságodat felsorolni
 kevés lenne ez a nap.
 Köszönöm, hogy olyan sokat
 fáradoztál értem,
 és hogy az én jó anyámat
 felnevelted nékem.

Édesanyából csak egy van a világon, a világon
És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom

Az élet útján az Anyukám az irányom, az irányom
Bárhol járok, télen-nyáron másnak is ezt kívánom

Ha Anyukám bácsi lenne, a királyom, a királyom
De Anyukám a legszebb néni, imádom, imádom

Köszönöm, hogy megszülettem csillagom, virágom
Anyák Napja alkalmából a legjobbat kívánom!

Édesanyából csak egy van a világon, a világon
És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom

Az élet útján az Anyukám az irányom, az irányom
Bárhol járok, Véle járok, másnak is ezt kívánom

Ha Anyukám bácsi lenne, a királyom, a királyom
De Anyukám a legszebb néni, imádom, imádom

Köszönöm, hogy megszülettem csillagom, virágom
Anyák Napja alkalmából a legjobbat kívánom
 

10. Köszöntés-meghajlás (vers)
Köszöntsünk fel valamennyit
Hajoljunk meg mélyen
Így kiáltsunk: Ünnep van ma!
Minden drága édesanya
Éljen! Éljen! Éljen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése