2017. július 21., péntek

Anna-Mária Villa Hotel Balatonföldvár


Saját kép

A foglalást KáeM intézte, nagyjából 10 éve járt már itt csapatépítő tréningen...akkor újították fel a szállodát. és nagyon jól érezték magukat. A képek alapján is teljesen rendben volt. Szóval nagyon vártuk már.


Saját kép



Családi szobát foglaltunk...Balatonra nézőt, klímásat. Ez tulajdonképpen két szoba, közös előszobával és fürdővel. Teljesen rendben volt méretében és elhelyezkedésében. Tekintettel a családiasságra, meg a gyerekbarátságra, mondjuk kissé hiányoltam, hogy a konnektorok nem voltak bedugva, nem volt bili és/vagy szűkítő a wc-re. Illetve volt még pár apróság - leszakadt függönyök, repedések a falon, pókhálók lakókkal több helyen, illetve a hűtés-fűtés törött kapcsolója - ami azért, ha rendben van sokat tudott volna dobni a komfortérzeten. 
Saját kép
Több nap kellett mire leesett, hogy miként lehetséges, hogy a háromágyas szobában kényelmesebb az ágy és miért van ott éjjeli szekrény....mert ők azt szánták szülői hálónak, azzal, hogy a legkisebb gyerek ott van a pótágyon...hát ezt jól félreértettük....mondjuk mi a pótágyat eleve odatoltuk a másik két ágy mellé, hogy tuti legyen az együtt alvás. :)

Azt sosem értettem, hogy sok szállodában miért nem megy a takarítás...pedig dolgoztam szállodában/panzióban, ahol azért ment. De vendégként, már a többedik hotelben tapasztalom, a poros szekrényt, pókhálót :( És ez nem függ csillagszámtól.  


Félpanziós ellátást kértünk (reggeli+vacsora), mind a két étkezést svédasztalos rendszerben oldották meg. A reggeli tökéletes és bőséges volt, minden reggel talált mindenki fogára való finomságot. A vacsora már egy nehezebb kérdés, ott volt, hogy nem voltunk maradéktalanul elégedettek, de éhesek azért nem maradtunk sosem. Ami itt is lehetett volna kicsit gyerek barátabb, hogy kisebb szeletek vannak ebből-abból, mert így többször volt olyan, hogy túl sok maradt a tányérokon és ez már a elején tudható volt.
Saját kép

Saját kép


A benti játszószóba a honlap szerint jól felszerelt...hát itt fogalmazzunk úgy, hogy más az ingerküszöbünk, de a fiúk remekül eljátszottak benne és szerettek bemenni. A kinti játszótér nagyon klassz volt, árnyékot ad nagy fákkal, hintákkal, mászókával, homokozó játékokkal (frissen érkezett nagy adag homokkal). Több délelőtt volt jó kis program a gyerekeknek (festettek, só-liszt gyurmáztak)....bár azért otthagyni nem mertem volna őket. 



Kétféle medence volt egy nagyobb méretű wellness bent és egy klasszikus úszó, pancsoló résszel kiegészítve kint. A bentit nagyon szerették a fiúk. A kintiben is fürödtünk többször is, de az nem melegedett fel annyira, hogy komolyan élvezhető legyen a pancsolós része.Azért a medencéken is látszott már, hogy kikezdte őket az idő vasfoga :( 

Általánosságban arra jutottunk KáeMmel, hogy ezeket a szállodákat, valamikor a rendszerváltás után megalkották/felújították. Utána a 2000es évek elején eu-s pénzekből, még esetlegesen kibővítettek aztán azóta semmi...és hát 10-15 év egy normál használatú ingatlannál is nyomot hagy nem hogy egy szállodánál. De a szomorú tényleg az volt, hogy a "hibák" egy része bőven nem pénz hanem igényességi kérdés lett volna 😔 Mondjuk nem a jelenlévő személyzetnek rovom ezt fel, mert hogy ők csak üzemeltetik a szállodát, a tulajdonos meg árulja, így nyilván nem kíván rá költeni egyik fél sem :(

Saját kép: Egy induló barátságról;)

Azt el kell mondani, hogy a személyzet kedvessége és hozzáállása lényegében minden hibát feledtet. Mindent összevetve nagyon jól érzetük magunkat és szívesen térünk vissza jövőre újra. :D

/A jelölt képeken kívül a többi képet a szálloda honlapjáról vettem....igen az egyiken Bogyi látható;)/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése