2017. október 18., szerda

#20171018




  • Reggel egészen jó ütemben sikerült indulni és már ott volt a saját óvónénink is, így boldogan maradtak ott a fiúk...nem is jöttek integetni az ablakhoz.
  • Mivel a forgalomba is egészen jól tudtam haladni beugrottam az Aldiba, hogy kisebbre cseréljem a tegnap vásárolt pólót, de nem volt kisebb belőle sajnos. :( De legalább vettem a fiúknak estére nasit....mert délután apa ment értük és a jégpályánál találkoztunk.
  • Szokásosan pörgős, ámde mégis uncsi munkanapom volt, kivéve a nagy vízi készültséget...rendőr hajó, tűzoltó hajó, búváros csónakok, katonai hajó és még a parton három mentő is....nem sikerült kideríteni, hogy mi volt az. 
  • Picivel a fiúk előtt érkeztem a Jégpalotához, így fotóztam egy kis őszt, aztán tényleg tudtam segíteni becuccolni, mert öltözni. Kicsit még maradta a jég mellett, aztán néztem (fotóztam) őket fentről, majd elrongyoltam a saját edzésemre.
  • Mikor 17:50kor megkaptam az egyes sorszámot kicsit aggódtam, hogy kettesben leszek a szadilánnyal (imádom az óráit, de attól még kemény a csaj), de aztán csak összejöttünk páran. 
  • Csodás naplementében siettem haza, mert váltottuk egymást KáeMmel. Én készítettem vacsit (nyomott melegszendvics) a fiúknak, meg pakoltam ki a hokis cuccokat (mostam Bogyi után :S), ő meg ment Adri nénihez koritechnikára :)
  • Még be tudott szállni az altatásba, amikor hazaért. 
  • Utána megsütöttem magunknak is az előkészített melegszendvicseket, aztán piknik vacsiztunk az ágyunkban és filmet néztünk...döbbenetes módon végig :) (Star trek)
Mit tudtam meg a napjukról:
B: legjobb az volt, hogy te szép van. A legeslegjobb, hogy volt kapus edzés. Rossz az volt, hogy elvették a peonzát, meg a sisakot az oviban. (Az óvónéni kobozta el...mind a hármukét, de nem tudjuk, hogy miért mert nem tudták elmondani - a szerk.)
M: legjobb, hogy aludtunk az oviban. És a hokizásban is aludtunk....(és innen 5 perc folyamatos szinte levegővétel nélküli handabanda duma következett....na ennyire gyorsan nem tudok írni....ezért nem kérdezem meg :P - a szerk.)
Zs: legjobb, amikor Levivel az autós várral játszottunk, meg újat építettünk. Itthon az volt, hogy könyvet nézegettem és az úszós részhez értem, amíg a többieket altattad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése