2017. december 24., vasárnap

#20171224

11től fél1ig volt fent KáeM párszor... első körben Mazsika aztán Zsebi közölte, hogy akkor kialudták magunkat és hello reggel. Aztán fél1től én költöztem fel...mikor lejöttem pisilni Mazsi elkezdett sírni, így ment KáeM, befeküdt mellé én meg Zsebi mellé. Mazsi még pörgött egy ideig, de aztán csendes lett. Zsebivel még fél 3kor beszélgettünk, hogy aludjon már mert én már sírok a fáradtságtól...aztán bealudt. Lejöttem pisilni, KáeM Mazsi mellett aludt. 5:10kor szólított Mazsi, ami azért volt gáz, mert miután lementem nagyon nehezen aludtam el. De sikerült rábeszélni, hogy együtt bújjunk be az ágyba, de éppen csak elhelyezkedtünk, máris hallottunk valamit, amit persze meg kellett nézni...Bogyi volt, de okosan becsukódott a szobájába játszani, csatlakoztunk Mazzsal, és 35re jött Zsebi is. 6ig sikerült fenn tartani őket, addig puzzle...utána meg a nappali csomagoló papírral való beterítése. Öröm és bódottá...mondjuk mindenki másként bontogatott, másként örült.... Bogyó pl rögtön bontotta, ahogy megtalált valami sajátot, aztán beszólt, hogy mégis hol a tűzoltóautó...de ezt a kibontott nem kicsi ajándék kupaca mellől...hát bakker ezen kiakadtunk. (szülinapra is kell valami) mondjuk tavaly is hiányolt ajándékokat (akkor is szülinapra kapta)


A délelőtt az új játékok bűvöletében telt. 9re tálaltam reggelit, de csak Mazsi csatlakozott, a nagyok nem. Aztán játszottunk, előkészítettem a vacsit, ebédet. Készítettem egy újabb adag kókuszgolyót, majd elkészült az ebéd is...gyors de azért ünnepi harcsa paprikás és juhtúrós galuska. Aztán alvás...mert nyilván rohadt fáradtak voltak...de ennek ellenére csak Zsebi aludt el simán, a két kicsi pofátlanul lejött, meg szemtelenül vihorászott. De aztán két kör veszekedéssel csak elaludtak. KáeM rögtön el tudott aludni, én már az első hirtelen álomból ébredtem a kis szemtelenekre, így kicsit tovább tartott. Ébredés után bepakoltam a kalácsot a kenyérsütőbe. Kiteregettem.. mert egy 5 fős családban ahol 4en hokiznak, kb. nincs mosás mentes nap, ha szent este, ha nem. Aztán míg KáeM elment elintézni a Pokémont, addig mi Zsebivel szétválogattuk a Millennium Falcon darabjait... hát igen a kínai Lego szépségei. Mikor apa hazaért neki is állt...eredeti útmutatóval rendelkező Lego nem fog már ki Zsebin, maximum az idő hosszabb, amíg összerakja, de ez még a felnőtteknek sem egyszerű. Kíváncsi leszek hány nap alatt sikerül. Én kicsit blogoltam. Aztán mikor a kalács kisült, megsütöttem a libamájat, s tálaltam a vacsorát. Zs. tunkolt, M. csak egy kis kalácsot evett, de B. bakker virslit kért...fura ízlés 😂 Vacsi után még játszottunk kicsit, aztán fel, kivételesen csak fogmosás, de az karácsonyi kiadásban, adventi mese és altatás. Nem dőltek ki olyan gyorsan mint reméltem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése