2018. április 29., vasárnap

2018/17. hét

2018.04.23 Hétfő
Hétfő reggel, de annyira korán volt az ébredés, hogy nagyon kényelmesre tudtuk venni a reggelt. Az oviban is éppen megérkezett az óvónéni mikor indultam volna. A forgalom mondjuk gáz, de éppen beértem dolgozni mire kellett. Ahogy sejtettem is, kb azonnal hívott a főni néni beszélgetni. Megbeszéltük...elmondtam, kétséges, hogy meg is hallotta. A nap további része szépen elpörgött. Hazafelé beugrottam Lidlbe...majd pontban négyre értem az ovihoz...rossz ötlet volt. Három kör után találtam parkolóhelyet és kicsit sem ott, ahol szerettem volna. Fiúk mindjárt intéztek volna társaságot, de szerencsére megérkezett anyuka és bár kissé úgy éreztem ő hajlana rá, hogy vigyem a gyereket, leszereltem, mert eszemben sem volt (már emlegettem őket itt hétfőnél). Azért a kocsihoz menet megint összefutottunk és akkor a fiúk persze játszottak még egy kicsit együtt, mi meg beszélgettünk. (Mindjárt kaptam komoly értekezést, hogy a jégkorong miért is nem tesz jót a gerincnek....de ezt el is eresztettem a fülem mellett). Hazaérve kint játszottak egy kicsit, aztán rávetették magukat az Állati küldetéses kivágókra. Én halat etettem, akváriumot töltöttem, lehabzót takarítottam, hoki cucc összepakolást véglegesítettem. KáeM a búcsúzós napja ellenére is hazaért hat körül, így a két naggyal ő ment edzésre (Bogyó ismét kapuban támadó ruhában, mert most megint kapus szeretne lenni.), mi meg Mazsival gyógyszertárba, Tescoba, Pepcoba (kicsit tunnigoltam a "pozsgás" kínálatot a konyha ablakban). Hazaérve evett műzlit, én elkezdtem készíteni a vacsorát (rántott csirkemell, krumplipüré, uborkasaláta), megetettük a Mollit, meglocsoltuk a kis kertet. Zenét hallgattunk, előkészítettük a fektetést, holnap reggelt. Aztán mikor befutottak apáék vacsiztunk....már meccs nézés közben. Apa el kellett menjen, de mi a fiúkkal végignéztük a meccset. Hajrá Magyarok, Hajrá Vay Ádám és Sebők Balázs...előbbi Zsebi kedvence (nyilván a kapusság és a közös fotó sokat tesz a rajongáshoz), utóbbi Bogyóé, mert ugyanaz a számuk (Bogyinak a meccsmezen nem sajnos). Utána gyors zuhany és fekvés. Így is elmúlt tíz óra mire ágyba kerültek. Én elpakoltam a vacsi maradékot, meg a lakást amennyire lehetett a holnapi Annázásra, aztán jöhetett volna a vasalás, de bevallom fél11kor nem éreztem hozzá elég erőt, így inkább lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni...még mindig nem értem utol magam az off-site kihagyással (hiába no öreg vagyok én már az éjszakázáshoz...vagy sok kicsi gyerekem van...vagy a kettő tetszőleges kombinációja :P). Még fektetés után még sokáig hallottam szegényt köhögni, de szerencsére már nem volt annyira kutyás, mint tegnap, vagy akár ma reggel.

2018.04.24 Kedd
Föld napjával kapcsolatos rendezvények vannak egész héten a munkahelyemen. Ennek örömére került ki egy csomó ilyen aranyos matrica :) Holnap kolléganőt búcsúztatunk, így hát ma lényegében az egész napon azzal telt, hogy a neki szánt ajándékot készítettem. KáeM otthon várt, nem siettünk a fiúkért, mert jobb volt az oviból rögtön az edzésre menni. Édesek voltak a nemzeti színekben ;) Száraz edzésre nem is terveztünk velük maradni, de végülis félig el is maradt (edzői értekezlet miatt egy edző tudott maradni, így nem volt kötelező) Még a jég mellet megrendeltem a vacsorát...imádom a PizzaHut időre rendelhetem a pizzát lehetőségét. Aztán hazaérve mindjárt vacsi, azt hittük meccs is, de nem volt ma sem nézhető meccs és lényegében utána zuhi és altatás is...mert azért az idő jól eltelt. Én még gyorsan megcsináltam az ajándék laminálását, aztán pihenésre vettük a figurát mi is.

2018.04.25 Szerda
Reggel nagyon korán leléptem (persze előkészítettem azért a reggelt). Igyekeztem felkészült lenni az éves értékelésemre. Azért az előjelekből lehetett számítani rá, hogy idén nem lesz annyira gáz, mint tavaly. Beszélgettünk...látványosan nem volt kedvem magamról beszélni, így inkább rátértünk a lényegre. B lett az idei ítélet, több volt a dicséret, mint kritika, mondjuk utóbbi - szokáshoz híven - érdekes volt, mert volt kritika, de mikor rákérdeztem, hogy példa, meg mikor, arra már nem volt konkrét válasz. Hát jó...mindegy is, elvagyunk így. Amúgy a nap további része a búcsúztatóval telt, klassz pizzással egybekötve tartottuk, nagyon kis hangulatos volt és természetesen sikere volt minden ajándéknak is. Délután ismét nem mentem sehová, siettem haza KáeMhez. Aztán mentünk együtt a fiúkért angolra. Hazaérve én elfutottam a Lidlbe vacsiért, és mire a meccs kezdődött éppen készen is lett a bajoros grill vacsoránk. (Leberkäs, bajor grill kolbász, kenyérrel, szószókkal , tzatzikivel) A nagyok végig nézték a meccset, Mazskó az első harmad végén kérte, hogy menjünk lefeküdni. Nem mondom, hogy könnyen elaludt, minden kis neszre reagált, de azért a második harmad alatt sikerült álomba "énekelni". A nagyokkal végig néztük a meccset...terveztem közben vasalni, de nem volt mégsem kedvem hozzá. Aztán gyorsan ágyba dugtuk őket és persze magunkat is.



2018.04.26 Csütörtök
Szokványos nap egészen ebédig, amikor az egyik vezető kolléga már jelezte, hogy ha jól tudja, akkor bizony ma már osztják is a bónusz papírokat. Így nem sokkal ebéd után már szerveztem is a rövid megbeszélést és kaptuk is a fontos és kedves információkat. Gyorsan tekertem haza, aztán együtt mentünk a fiúkért, hazaérve elsétáltunk a közelbe kicsit orgonát szedni, meg ott az építkezések által odapakolt földkupacon játszani. Aztán még otthon is volt játékidő. A nagyokat apa vitte aztán edzésre, mi meg Mazskóval elszaladtunk Tescoba vacsora ötletért. Miután hazaértünk ő játszott, zenét hallgatott, aztán elpakoltam, előkészítettem az estét/holnapot. Majd Mazskót zuhanyoztattam, altattam. Éppen nekiálltam sütni a krumplit mikor a nagyok hazaértek. Vacsi és meccs nézés a nappaliban. Aztán gyors zuhanyozás lent és lényegében mire a fejük a párnára ért, már aludtak is.

2018.04.27 Péntek
Mára felhasználtam az áprilisi csúszómat. Így az egész nap szabad volt. Ezúttal a Sparban vettünk reggelit. Aztán miután otthon megettük (KáeM részben a kocsiban, de az enyém ilyen klassz kis retró reggelire lett), én elvonultam orgonabokrot szerezni....a tegnapi földkupacban találtam és azt ástam ki...mondjuk amit kinéztem azt nem tudtam kiásni, mert akkora gyökere volt, de egy másikat is, remélem megmarad. Aztán persze összepakoltam a  fiúkat Meli nénihez. Késői ebédelésre a KFC-be vettük az irányt, utána már csak bedobáltunk a kocsiba és indultunk is értük. Nehezen szakadtak el az ovitól, így kicsit késve érkeztünk a bölcsihez, de hát onnan igazándiból nem lehet elkésni. Meli néni mellett Niki nénit is vittük a hegyre. A fiúk nagyon boldogok voltak, hogy ilyen klassz bicajos hétvégéjük lesz :) Odafelé menet láttuk a mókás mozzanatot, amikor a bobcat betolta a lakókocsit az udvarba :) Aztán lepakoltuk a fiúkat, elköszöntünk, és indultunk kicsit shoppingolni. Asia center, pólus, aztán még hazafelé Auchan is. Hideg vacsi otthon, kis videó telefon a fiúkkal, aztán éljen az ágy.

2018.04.28 Szombat
Reggel még gyorsan elmentünk Auchanba reggeliért, illetve a tegnap megkezdett Nerf kollekciót kiegészíteni (avagy nekünk is legyen, ne csak a fiúknak). Aztán a napunk a betonozás jegyében telt. Reggeli után én kicsit foglalatoskodtam az esküvőre készüléssel (május 12-én megy férjhez a barátnőm, egy gyerekkori barátomhoz), KáeM megrajzolta, hogy mit képzelt el a fiúknak. Neki álltam megcsinálni az ebédet. Aztán lényegében már hozták is a betont, azzal KáeM mindjárt el is kezdett dolgozni, aztán gyors ebéd és délután meg hordta befelé míg várta a segédeket, én meg vasaltam. Miután a vasalással készen lettem....durva kupac volt, én is beszálltam a betonozásba...hol csákányoztam a már kissé összekötött földnedves betont, hol adagoltam a vizet a betonkeverőhöz. 10 óra magasságában lettünk készen, akkor gyors állófogadásos pizza vacsi (már korábban megrendeltem) meg egy kis strucc pörkölt, amit a kertszomszédoktól kaptunk....hát érdekes íze van, nem lett a kedvencünk). Aztán még belenéztünk a mindent eldöntő hoki meccsbe...és a végén persze majdnem sírtunk :( Lemostuk magunkról a betont, próbáltuk kezelni a leégésünket és már aludtunk is....kb. mindenünk fájt :P

2018.04.29 Vasárnap
Bár a tegnapi nap után kicsit reméltük, de az élet nem állt meg. Így ébredés után (nem aldtunk 9ig:P) mindjárt nekiálltam elpakolni a tegnapi vasalt ruhákat, takarítottam egy kicsit a macska után...szőrgolyó (hibás a golyó elnevezés kissé), illetve mosást is indítottam. Gyorsan elugrottunk reggeliért (meg kalácsért az ebédhez) a Lidlbe, aztán kicsit pakoltuk a földet kint, majd kávé (bár ugye a kép mindent elmond :P), és agyaltunk, hogy mit is betonozzunk le a maradék betonnal....kényeszerbetonozás ON. Mikor már nagyon éhesek voltunk és az első szakasszal készen is lettünk, megebédeltünk (libamáj, kalács, lilahagyma) és utána picit pihentünk is. Aztán irány a fiúkért. Nem aludtak délután Meli néninél, így persze a kocsiban mindenkit elnyomott az álom. De hazaérve azért beszálltak a betonozásba kicsit, de persze főleg és nagy általánosságban örültek az itthoni játékoknak. Mazskó főzött kőlevest :P Én elültettem a virágokat, amit Meli nénitől kaptam,  meg pakoltam kicsit a játékaikat, s az egyik gyerek öntözőkannában találtam egy békát...KáeM kivarázsolta, aztán a fiúk sokáig követték, hogy merre ugrál :) Vacsira Mazskó kapott libamájat kaláccsal (ezúttal annyira nem ugrott rá, mint szokott), mi pedig hideget ettünk. Nyilván a rövid autós alvás és a mozgalmas délután után nem kellett nagyon altatni őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése