2018. július 8., vasárnap

2018/27. hét

2018.07.02 Hétfő
Nem is értem miért, de éjfél magasságában bebújt mellém Bogyó, innentől már csak szar lehetett az éjszaka. Bevallom kínszenvedés volt negyed7ig kibírni az ágyban mellette. Hiába csinált nekem KáeM helyet, hogy elférjek....ha kicsit is távolodtam jött a kis ragacs és tekeredett rám rögtön, ha meg már rámtekeredett, akkor minden mozdulatával csontkovácsolt is :P Na mindegy valamennyit azért tudtam mellette aludni. A reggel kényelmesen telt: kávé, reggeli készítés, valakinek reggeli, aztán még a jógatáboros cuccok összekészítése, aztán bicajjal/motorral start a táborba. Nagyon lelkesen indultak, alig sikerült egy-egy puszit kicsikarni. Hát remélem kitart a lelkesedés egész héten, mondjuk a saját óvó néni saját házában táborozni mindenképpen nagy élmény. :) Én ma vittem a sütit a tegnapi évfordulót megünneplendő...még a 4 évnyi babázós "csalással" is durva, hogy már 10 éve Erstés vagyok. Nagy sikere volt a sütinek és mivel én is kósoltam, tényleg állíthatom, hogy finom. Siettem haza, bár kicsit később tudtam indulni, mint szerettem volna, de így sem késtünk el nagyon a táborból. Hazaérve volt egy kis műsorozás, hogy márpedig medencézni szeretnének, de szerencsére hamar elmerültek a játékban, apának segítésben, én elszaladtam Tescoba, aztán belevetettem magam a konyhába....így a fiúk is csatlakoztak és elmerültek a konyhai tevékenységekben: pogácsa szaggatással kezdtük, aztán jött a palacsinta sütés...remélem visszaadja a videó a hangulatot, mert nagyon jól szórakoztunk és még a palacsinták is finomak lettek. Vacsi a nappaliban, így mondjuk a babgulyás és a pogi nem fogyott annyira, mint szokott, de palacsintából jól belakmároztak.

2018.07.03 Kedd
Komótosra vehetjük így a reggelt, hogy csak 8tól van tábor és egészen biztos, hogy elkésünk a melóból :P Így reggel csoportos kávézás/kakaózás volt :) Mikor a boss beért mindjárt kaptam a nagy doboz csokit, hogy szánja-bánja, de ő bizony tegnap elfelejtette. Napközben intéztem a nyaralással kapcsolatos részleteket, aztán az étteremben ebédeltünk, egyik alltime kedvencemet: paradicsomos húsgombóc főtt krumplival (najó főtlen krumplival, szóval ez ott is maradt). Hazafelé gyors Lidl, aztán irány a fiúkért (gyalog persze), nehezen szakadnak el a tábortól, nagyon jól érzik magukat szerencsére. Itthon pedig belevetették magukat a medencézésbe. KáeM ma Győrben volt ügyintézni, így ő csak később ért haza. A fiúk belakmároztak gabonapehelyből, így mi csak altatás után vacsoráztunk egy kis zsíros kenyeret, hagymával.

2018.07.04 Szerda
Kicsit szarabbul aludtam, mint az előző napokon, pedig a fiúk teljesen nyugisak voltak. Készítettem ruhát (nem, nem kísértem fehér nadrágban őket a táborba:P), aztán reggeliztek jó kényelmesen, így ma elég későn értünk oda a táborba...jól látszik, hogy folyamatosan romlott a szint időm a héten :( Megint a munkatársi étteremben volt az ebéd: göngyölt karaj és sült krumpli., uborka salátával, ez most nagyon finom volt. Hazafelé tankolás, aztán irány a táborba a fiúkért, délután megint medencéztünk, ezúttal én is, apa is bementünk és merültünk velük. Pancsi után készült vacsira rántott cukkini, meg kijevi golyó, meg rántott sajt és rizs....mondjuk a fiúk megint toltak a pancsi után egy csomó műzlit, de még utána is ettek vacsorát. Vacsora után még néztük kicsit filmet, aztán irány az ágy.

2018.07.05 Csütörtök
Megint egy nyugtalan éjszaka... Nem tudom mitől romlott el az alvókám, a gyerekek jól aludtak és persze boldogan indultak a táborba, ma kicsit korábban. KáeM ügyintézett, vett nekem virágot, a kolléganő búcsúztatójára, én meg ebéd időben a Duna Plázában intéztem a másik ajándékot, ha már így, hát visszafelé ettem két szelet pizzát. Délután még egyszer be kellett ugranom, mert akkora lett készen a rendelésem. Aztán Aldi vacsi ügyben, aztán gyors kipakolás itthon, majd irány a fiúkért...megint elég nehezen szakadtak el, de azért a meglepi (vettem nekik vattacukrot) és a medence varázsszó műkődött. Szóval mit nekünk a délutáni jégeső mi bizony pancsoltunk....najó ma csak ők pancsoltak. Miután megunták készítettem sütit (igen megint ezt és még többször elfog kerülni a nyáron ilyen-olyan szín kombinációkban) a holnapi táborzáróra, aztán tálaltam vacsorát, KáeM is befutott mire elkezdtünk enni. Pancsi a fiúknak fent, aztán mese olvasás...rettentő édes mesés kuckót csinált Zsebi, még ilyen kényelmi fotelt is építettek annak, aki éppen soron volt...mármint az ült benne, akinek a választott meséjét olvastam. Miután a kicsiket elaltattuk Zsebi lelépett apával edzésre, én készre csináltam a fotókönyvet a kolléganőmnek, aztán megcsináltam a feliratot a tortára, majd összepakoltam a fiúk cuccát a holnapi mamához menésre. Miután a fiúk hazaértek még gyorsan zuhanyoztak, aztán ettek és éjfél magasságára ágyba is került mindenki.

2018.07.06 Péntek
6 előtt valamivel ébredtem Mazsko ide oda csattogó talpaira és a ágyunk mellett feltett logikus ámde ezen a korai óran teljességgel kiakasztó kérdéseire. Zsebi ekkorra már bőven ébren volt, avagy nem volt könnyű vele a reggel, de amúgy ma is töretlen volt a lelkesedés a táborral kapcsolatosan .) A szabadság előtti utolsó munkanapom ahogy várható volt igazán pörgősre sikeredett, de volt finom torta és a héten végre először, de az elsőn ebédeltem, mert volt itthonról kajám. Hazafelé a rádió éppen nagyon szívemből zenélt...ez a 3.-4. számú zenénk KáeMmel....igen nem tudom eldönteni, mert nem tudom melyik volt előbb :P Beugrottam az itteni Erste fiókba aláírni pár papírt...mondjuk jól beszívtam, mert előttem értetlenék éppen számlát nyitottak, de a kolléganő aztán megoldotta, hogy ne tolakodóan és udvariatlanul, ámde mégis kedvezzen nekem és előre vett :) Hazaérve összekészülődtünk, aztán irány a Jóga tábor záróbuli. Kipakoltunk a kocsiba...kicsit távolabb álltunk meg, Zsebi segített átcuccolni. Aztán jött a bemutató jóga óra, cukik voltak a gyerekek, után lehetett bográcsgulyást enni, meg én is vittem ugye a sütit, meg persze más is hozott még. A gulyásból csak Mazsi evett, mi nem kívántuk éppen. Itthon aztán kipakoltunk-bepakoltunk, fiúk futottak egy kört, kaptak némi nasit, aztán irány Győr, helyenként monszunszerű esővel az autópályán, nem mondom, hogy élmény volt, pedig nem is én vezettem...a fiúk mondjuk jól elvoltak, beszélgettünk, iPadoztak, énekeltünk. Éppen csak kitettük őket és már jöttünk is visszafelé. Beugrottunk Bábolnán az Mc-be egy kis vacsoráért, aztán hazaérve ágyba borultunk.

2018.07.07 Szombat
Érthetetlen módon felébredtem fél6kor, így áttettem kuckózós székhelyemet a nappaliba és készítettem nyaralós listát... Mert idén nem szálloda, hanem apartman szóval kicsit más felszerelés. Mikor km ébredt akkor mindjárt irányban Lidl reggeliért. Itthon kávé reggeli, aztán ebéd előkészítés, Mazsi ágy mosás, s mivel esett elmentünk shoppingolni: Asia center, pólus, (itt ebédeltünk is), Auchan. Aztán itthon szieszta, utána pakolás nekem bent KáeMnek kint, aztán Bauhaus, még egy kör Auchan, kis pihi amíg meg sült a vacsi (mint ez, csak most sertés karajjal készült). Készítettem uborkasalátát is hozzá. Vacsora aztán meccs nézés én meg kicsit pakoltam aztán elkészítettem életem első SK géllakjat... A szint km választotta (rendelte Kínából). Fiúk győrkőc fesztiváloztak Imamaval délelőtt és délután is (ekkor már Regináékkal együtt)....így végülis az összes állomáson végigértek.
A cikk kapcsán meg...mindig mondom, a házasság (párkapcsolat) kemény munka, mert a rózsaszín köd magától felszáll....ha nem dolgozunk rajta, akkor el is tűnik, de amúgy fenntartható, ha nem is annyira átláhatatlanul rózsaszínben, mint az elején ;)

2018.07.08 Vasárnap
Ma sem délig aludtunk... Na jó ez azért nem lépett meg. Ismét Lidlben kezdtünk reggeli ügyben, mondjuk már szereztünk be a nyaraláshoz is ezt-azt. Aztán mosás indítás, majd kerestük a fiúk úszós mellényeit a padlásokon...nem ott lett meg, de a lényeg, hogy meglettek. De ha már kiállt KáeM a garázsból, akkor kitakarítottam a kocsit, ő meg folytatta a kertben a terep rendezést...nem kis fába vágtuk idén a fejszénket, de hát így 2 év után talán már ideje, hogy kicsit frissítsük a látványt és kicsit olyanabb legyen, mint elképzeltük (majd írok róla bővebben). Utána elugrottunk Bauhausba, majd ebéd (csevap, steak burgonya és kukorica saláta), aztán szőrtelenítettem, majd kimentem én is kicsit pakolni az udvaron, meg kertészkedni....hát a kiskertre pl. nagyon ráfért....jól látszik az előtte utána képen :) (Kiszedtem a fiúk által ültetett petrezselymet és répát is....előbbi nagyon sok zöldet hozott, kevés föld alatti tartalommal...nyilván, ha ki egyeltem volna, akkor még bőven nőtt volna nyár végéig, de a répa - amit már korábban elkezdtem kiegyelni egész nagy marék bébi répát hozott így is. Jövőre már ügyesebbek leszünk ezzel és talán több idő is jut vele foglalkozni.) Aztán mikor elkezdett szemerkélni az eső és már amúgy is csatak vizesek és sárosak voltunk az öntözőrendszer beállítástól bejöttünk, kicsit kuckóztunk, kitaláltuk, hogy mennénk vacsorázni, kis kalandokkal, a második hívásra sikerült is asztalt foglalni Wang mesterhez, így 7re már fel is vették a rendelésünket (nem kellett néznük étlapot, pontosan tudtuk, hogy mit ennénk, innánk). Egy órával később már a holnapra elcsomagolt finomságokkal tartottunk hazafelé. Amíg KáeM kapcsolgatta az öntözést kint, addig én kicsit elrámoltam a konyhát, készítettem egy kis gyümölcstálat, rágcsát, majd bekuckóztunk a hálóba és néztünk filmet (A kém)...végig és nem aludtunk el :P A fiúk, amúgy ma az udvarban játszottak Imama megfogalmazásában nagyon ötletesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése